Bemutatkozás

Pár szó magamról…

 

Gedra Gabriellának hívnak és amióta az eszemet tudom, mindig állatokkal szerettem volna foglalkozni. Gyerekként hazagyűjtöttem minden apró élőlényt, amit egy angyalföldi 3. emeleti lakás elvisel. De a vágyam mindig egy kutyakölyök maradt. Sajnos a szüleim csak a fejüket rázták, hiába kérleltem őket. Így az első diákkeresetemből oldottam meg ezt a problémát. A problémát szüleim szemében egy boxer kölyök személyesítette meg. Ezzel a kölyökkel indult el a lavina, ami először kutyakiképzés, később kutyakozmetika, majd a tenyésztés felé fordította az érdeklődésemet. Sokat segített a tapasztalatgyűjtésben (az állati gondolkodásmód és viselkedés megértésében) az, hogy a 60-as évek végén ezzel a boxer szukával a Budapesti Észak-Nyugat kutyakiképző iskola oszlopos tagja lehettem Dianával. Ez azért nagy teljesítmény, mert ebben az időben egy magára valamit adó kutyaiskola jóformán csak németjuhászokat foglalkoztatott. Én a K1 szintig kiképeztem Dianát, ami igazán figyelemreméltó egy pici termetű sárga boxer szukától. Diana halála után egy fekete közép úszkár került a tulajdonomba, és ezzel kezdetét vette a kutyakozmetika és a kutyakiállítások iránti érdeklődésem …